2009. december 3., csütörtök

Hogyan keressünk állást a különböző évszakokban?

Egyáltalán hogyan merülhet fel ez a kérdés? Az ember megírja az életrajzát, kicsit alakít rajta, amikor a különböző helyekre beadja, és várja a szóbeli interjúra való behívást – válaszolta az egyik ügyfelem, amikor rákérdeztem, tudja-e micsoda különbségek vannak a munkaerő-piacon az egyes évszakokban.
Mert igenis vannak különbségek!
Azt kell tudnod és megértened, hogy a gazdaságban milyen ciklikus folyamatok zajlanak éppen, illetve hogyan dolgoznak a kiválasztással foglalkozó döntéshozók. A jelenlegi gazdasági válság természetesen némiképp belezavar ebbe is, de a fő törvényszerűségekbe nem.

Kezdjük az év elejével! A karácsonyi szünet és az ünnepek, a pihenés, és a családdal töltött idő sok embert arra késztet, hogy számot vessen az életével. Sokan ekkor ébrednek rá, milyen mókuskerékben dolgoznak. Nem egy esetben ilyenkor fogan meg a gondolat: váltani kell. Ráerősíthet az is, ha már tudják, az év elején fizetésemelés nem várható, sőt újabb megszorítások lesznek. Ugyan januárban még kicsi a mozgás, de ezt követően beindul a gazdaság, és „normális üzemmenetben” tart a nyár elejéig.

Természetesen belezavarhat néhány dolog. Jövőre a választások lesznek ilyen tényezők, ugyanis az állami költségvetési intézmények, a minisztériumok vezetői politikai kritériumok alapján választódnak ki. Kormányváltás esetén az egész garnitúra leváltódik, és a köztisztviselők széke meginoghat. Általában a választások előtt és után pár hónapig (kb. fél évig) mozgás, azaz felvétel nem várható. Mindez igaz az önkormányzati választásokra is. Ha tehát köztisztviselőként dolgozol, vagy szeretnél dolgozni, döntsd el, előre menekülsz (még időben vagy), vagy megvárod a végkifejletet, és leszakítasz-e minden (neked járó) bizonytalan kedvezményt.

Nyár elején végeznek a középiskolások és a felsőoktatási intézmények nappali szakosai. Ők még ki akarják élvezni az utolsó nyarukat, és nem gondolnak arra, hogy szeptemberben tízezernyi sorstársukkal együtt fognak sorban állni a Munkaügyi Hivatal kirendeltségei előtt. Tehát ha úgy döntesz, váltani akarsz, akkor ne várj őszig, már a pályakezdő diplomások rohama előtt kezdd el az álláskeresést. Ez különösen a gyesen lévő kismamák számára fontos, akik ősszel adnák be oviba a gyereket, és ekkor kezdenének el körbenézni a halpiacon. Tehát ők se várjanak soká, kezdjék el a keresést már áprilisban-májusban. Ha pedig neked van iskoláskorú gyereked vagy ismerősöd, hívd fel a figyelmét arra, hogy még az oklevél kézhezvétele előtt kezdjen neki legalább a tájékozódásnak, mert így is hosszú lesz a folyamat.

Nyáron erősen leáll a kiválasztás folyamata, mégpedig a döntéshozók szabadsága miatt. Ugyan nem nyaralnak folyamatosan két hónapig, de valaki a menedzsmentből biztosan nincs benn a munkahelyén, így a döntések meghozatala nagyon elhúzódhat. Természetesen nyugodtan küldd el az álláspályázati anyagodat nyáron is, inkább arra készülj, hogy sok-sok hét is eltelhet, mire végre megmozdulnak a dolgok. Viszont érdemes kihasználni ezt a holtszezont például a nyelvtudás felfrissítésére, számos nyelviskola, magántanár nyáron is gőzerővel dolgozik.

Szeptemberben visszaáll az élet, viszont ugrásszerűen megnő az álláskeresők száma. A cégek a bőség zavarával küzdenek, neked pedig több lesz a „versenytársad”. A tömeges jelentkezések a kiválasztás folyamatát lelassíthatják, tehát ismét több hét eltelhet, mire a szóbeli interjúra behívásodat követően döntés születik.
Ősszel kezdik el a cégek tervezni a következő évet, így a pénzügyi terveiket is. (Mármint a jó cégek.) Ekkor döntenek a fizetések jövő évi módosításáról is. Ha tehát novemberben rákérdezel, mikor és mennyi fizetésemelés várható, akkor választ kell tudniuk adni. Amelyik cégvezető hímel-hámol, aki a külső körülményekre fogja a döntésképtelenségét, az nagyon ingatag talajra építi a cégét. Ilyenkor érdemes elgondolkodnod a következő éved (éveid) alakulásán, és meghozni valamilyen döntést. Azt javaslom, hogy akkor kezdj el keresni, vagy tanulni valami újat, amikor még nincs nagy gáz. És ne feledd, ősszel lehet beadni a jelentkezéseket a keresztféléves képzésekre is.

Ilyentájt, december elején már sok csodát ne várj. Egyrészt számos helyen pl. a kereskedelemben gőzerővel dolgoznak a menedzserek, készülnek az év végi zárásra, és tudják, hogy 1-2 hétre hamarosan a legtöbb döntéshozó szabadságra megy. Ez a leállás kb. január közepéig tart.

A múltheti adatok szerint 112 ezerrel több regisztrált munkanélküli van Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt. Használj ki minden tudást és információt ahhoz, hogy ne kerülj közéjük, vagy minél rövidebb ideig tartson ez az állapot!

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Én azt nem értem,hogy miért hirdetnek annyi kamu pozíciót? Minden nap nézem az állásportálokat, már elég régóta, és azt veszem észre, hogy ugyanazokat, - az egyébként semmi extra képesítést, gyakorlatot nem igénylő pozíciókat - hirdetik hónapok óta. Nem hiszem el, hogy nem találnak ilyen pozíciókra embert. Miért hirdetik mégis? Miért hirdetnek a fejvadászcégek kamu pozíciókat? Én már fejadásznak el sem küldöm az önéletrajzomat, csak olyan helyre, ahol publikus a hirdető cég neve. Katasztrófa, ami a munkaerő-piacon zajlik!

Rácz Péter írta...

Kedves Névtelen!

Három eset lehetséges szerintem:

1. Ügynöki munka ahol kell a folyamatos utánpótlás.

2. Vannak multiknál is gyorsan fluktuálódó munkakörök pl. ügyfélszolgálat.

3. Ugyanazt a munkakört több közvetítő is megkapta kitették a hirdetést adott időre és kint felejtették. Általában a közvetítő cégek generálják a legtöbb hirdetést.

András - önéletrajz író írta...

Tisztelt Zsuzsanna!

Nagyon tetszett a cikke! Valóban teljesen átlátja a helyzetet és a cégek belső életét és folyását illetve a politikai és választási történéseket.
Egyetértek a cikben leírtakkal!

Üdv, András
Önéletrajz készítő