2011. június 21., kedd

Egy férfi ennyiért nem dolgozik!


Ugyan rég elmúlt már március, de nekem most került a szemem elé a hír, amelyből megtudható, hogy a már évek óta kedvelt napok, éjszakák után idén először rendezték meg az egyenlő fizetések európai napját. A program a nőkkel szembeni hátrányos munkahelyi megkülönböztetés elleni elkötelezett fellépést jelzi az Unióban, amely az uniós alapelvek egyikéhez, a hátrányos megkülönböztetés tilalmához kapcsolódik.

Az ugyan igaz, hogy az azonos munkát végző nők és férfiak közötti bérszakadék szűkülőben van, ám az előrelépés nem elég gyors. A nők ugyanis átlagosan még most is körülbelül 17,5 százalékkal keresnek kevesebbet, mint az ugyanolyan beosztásban dolgozó férfitársaik. Az EU idén először rendezte meg március 5-én az egyenlő fizetések napját. A dátum kiválasztása nem véletlen, hiszen ahhoz, hogy a nők ugyannyi bért kapjanak, mint a férfiak, két hónappal tovább – nagyjából március elejéig – kellene dolgozniuk.

Az EU alapelvei szerint a nők és férfiak között bérszakadék a nemek között fennálló és folyamatos hátrányos megkülönböztetéssel ér fel. Ráadásul az ugyanazért a munkáért kapott kevesebb bér a nőket egész életükön át elkíséri. Így például jóval alacsonyabb nyugdíjra is számíthatnak. Nem véletlen, hogy egyes felmérések szerint a 65 évét betöltött népességen belül a nők 22 százalékát fenyegeti szegénység. Ugyanez a mutató a férfiak esetében „csak” 16 százalék. Az Európai Bizottság számos programmal is fel kíván lépni a diszkrimináció ellen. Ezek némelyike közvetlenül, míg mások közvetve szolgálják az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvét.

Közvetlen eszköznek számít különféle munkahelyi programok kidolgozása, valamint olyan díjak alapítása, melyekkel azokat a munkáltatókat jutalmaznák, melyek sokat tesznek a hátrányos megkülönböztetés felszámolásáért. Közvetett eszköz lehet az a bérkalkulátor mellyel az azonos munkakörben dolgozónők és férfiak fizetését lehet összevetni. Ez az elképzelések szerint arra ösztönözhetné a munkaadókat, hogy felszámolják az indokolatlan bérkülönbségeket.
Az elképzelések szerint a férfiak és nők számára egyszerűbbé tenné a bizottság, hogy egyensúlyt tudjanak teremteni a család és a munka közt. Ugyancsak cél, hogy javuljon a fizetések átláthatósága. Az EU fel kíván lépni a hátrányos megkülönböztetés egy másik fajtájával szemben is. Ennek célja az, hogy minél több nő töltsön be vezető állást. Jelenleg az EU-ban működő cégek igazgató tanácsában csupán 12 százalék a női tisztségviselők aránya. Egy minapi tárgyalás után a cégvezetők arra tettek ígéretet, hogy ezt 2015-re 30, míg 2050-re 40 százalékra emelik.

A bizottság mindezek mellett a nőket és a férfiakat egyaránt arra buzdítja, hogy olyan foglalkozást válasszanak, ahol saját nemük alulreprezentált. Mindezek remek ötletek, bár pont az utóbbira tudok példát mondani, mennyire nehéz ezt megvalósítani. A fiatal férfit az isten is arra teremtette, hogy kisgyermekekkel foglalkozzon. Remek kompetenciái mellett igazi elhivatást érzett az óvódás korúak iránt. Ám amikor megtudta, hogy az óvónénik mennyit keresnek, azonnal visszavonta pályázatát, amire egyébként jó esélye lett volna, hogy megnyerje. „Egy férfi ilyen keveset nem kereshet „ – méltatlankodott.

Nincsenek megjegyzések: