2011. május 2., hétfő

Kinyitottak!

Május elseje ezúttal valóban a munka ünnepe volt. Ezen a napon nyitotta meg ugyanis kapuit Ausztria és Németország az újonnan csatlakozott uniós tagállamok munkavállalói előtt. A kölni székhelyű gazdaságkutató intézet (IW) becslése szerint az intézkedés 1,2 millió munkavállalót vonzhat az E8-ak országaiból. Hogy a becslés nem alaptalan, jól jelzi, hogy az IW egy korábbi, áprilisi felmérése szerint még soha nem volt ennyi betöltetlen álláshely Németországban. A kezdeti rohamnál 800 ezer bevándorlóra számítanak, míg 2013-tól az érdeklődés valamelyest visszaeshet.

A Bécsi Munkaerő-piaci Szolgálat (AMW) szerint 15-25 ezer munkavállaló érkezhet a nyitással. A felmérésük alapján ezek zöme, mintegy 8 ezer fő nyugat-szlovákiai dolgozó lehet. Az AMW várakozásai szerint a legtöbben Bécsben igyekeznek majd boldogulni, és az új munkavállalók főként a turizmus, a vendéglátás terén helyezkedhetnek el, míg a magasabban kvalifikáltak közül a németül jól beszélő mérnökökre lesz a legnagyobb igény. Ugyanakkor a bevándorló munkavállalók az egészségügy területén is megjelenhetnek.

Németországban ugyanakkor az érdekvédők nem örülnek a nyitásnak. Az IW adatai szerint az „őshonos” munkavállalók 40 százaléka tart attól, hogy számukra negatív következménye lesz a munkaerőpiac megnyitásának. Persze a félelmek akár indokolhatóak is. Lengyel statisztikai adatok szerint 2004-ben kétmillió munkavállaló ment, elsősorban Nagy-Britanniába és Írországba, a mostani nyitás kapcsán pedig 800 ezer munkahelyről cikkezik a lengyel sajtó. Németországban jelenleg is 400 ezer lengyel dolgozik.

A TÁRKI legfrissebb, 2010-es felmérése szerint egyébként Magyarországon éppen a most nyitó két ország a legnépszerűbb célpont. A reprezentatív felmérés alapján a felnőtt magyar lakosság 7-8 százaléka tervez külföldön munkát vállalni. A legkedveltebb célországok: Ausztria, Németország és Írország. Ausztria esetében érdemes megjegyezni, hogy Bugenlandban jelenleg is számos magyar ingázik. A tartomány székhelyén például 14 ezer álláshely van, ez több mint Kismarton 13 ezres lélekszáma. A két ország nyitása – felmérések szerint – egyébként kevéssé érintheti a magyar munkavállalókat, főként a lengyel és német munkaerőpiacot befolyásolhatja.
Na, majd meglátjuk!

Nincsenek megjegyzések: