2010. január 30., szombat

Az amerikai TOP 10

A gazdasági válság tartós jelenlétével, egyre jobban emelkedik a hazai munkanélküliségi ráta (2009 szeptembere és novembere között 10,5 százalék - KSH), ám ez nem magyar specialitás, Amerikában is már több mint 10 százalékra emelkedett ez a szám.
A helyzetet tovább rontja a munkahelyek keresletének – kínálatának aránytalanul nagy asszimetriája, azaz a fejlődés nem indulhat meg addig, amíg több a vadász, mint a fóka.

Ebből a problémából kiindulva, az Amerikai Munkaügyi Hivatal összeállított egy top 10-es listát azokról az állásokról, melyek feltételezésük szerint a következő években leginkább keresett szakmáknak fognak bizonyulni. Ebből az látszik, hogy első sorban a pénzügyi és az egészségügyi szektor megerősödését várják.

Lássuk a listát:
  • könyvelők,
  • hivatalnokok,
  • ügyfélszolgálatosok,
  • vendéglátósok,
  • kisegítők,
  • bolti eladók,
  • hivatásos nővérek,
  • ápolók,
  • egészségügyi segédmunkások,
  • házi betegápolók.

Annak ellenére, hogy a felsoroltak közül nem szükséges mindegyik tevékenység műveléséhez felsőfokú végzettség, Lawrence Katz amerikai közgazdász úgy véli, hogy csak az egyén előnyére válhat, ha különböző továbbképzéseken vesz részt. A tengeren túlon biztosan helyesnek bizonyul ez az elmélet, de a hazai munkavállalók nem éppen ezekért a szakmákért lelkesednek. Némelyike meglehetősen rosszul fizetett illetve alacsony vagy átlagos presztízsű szakmák ezek.
Kíváncsi vagyok, nálunk ez a tendencia mikorra gyűrűzik be.

Nincsenek megjegyzések: