2009. június 1., hétfő

Öltözködés és megjelenés a munkahelyen

A kutatók nemrégiben ezer felnőtt magyar állampolgárt faggattak arról, mennyire elégedettek külsejükkel, illetve a megjelenésük mennyire határozza meg emberi kapcsolataikat, munkahelyi előmenetelüket.
Az eredményekből megtudható, hogy csupán minden ötödik magyar elégedetlen a külsejével, 40 százalék néha elégedett, néha elégedetlen, míg körülbelül ugyanennyien vannak, akik elégedettek azzal, amit a tükörben látnak. Az emberek 30 százaléka az esetek többségében elégedett, míg 11 százalékuk szinte mindig.
Ha nemekre is lebontjuk, a férfiak jóval elégedettebbek a külsejükkel, mint a nők. Az erősebb nem képviselőinek a fele legtöbbször vagy szinte mindig elégedett önmagával, míg a magyar nők közül csak minden harmadik.
De ami a nőket frusztrálhatja, az a férfiak önbizalmát erősítheti. Míg a férfiakat kifejezetten magabiztosabbá tesz néhány kiló plusz, addig a nők kétharmada nincs megelégedve testsúlyával, amik akár pszichés tüneteket is okozhatnak.

A karrier-tanácsadó szempontjából még egy fontos adat: a magyarok 22 százaléka vallotta be, hogy külsejéből előnye vagy hátránya származott karrierjében. A nők között ez az arány magasabb, 25 százalék.

A külsőnek egyébként főként Budapesten van szerepe a karrier alakulásában. A budapestiek 31 százaléka számolt be arról, hogy külseje befolyással volt szakmai pályafutására. A legkevésbé a vidéki városok lakói gondolják így. Ennek oka – ahogy a kutatás vezetője, Kopp Mária rámutatott –, korunk társadalmában egyre nagyobb jelentőséggel bír a jó megjelenés, különösen a nagy presztízsű állásokat és társadalmi köröket felvonultató fővárosban.

Ám nem mindegy hogyan, mert a ruha, a viselet, és ahogyan hordjuk, sokkal többet elárul rólunk, mint a státuszunk, a végzettségünk vagy az anyagi helyzetünk. Olyan tudatalatti üzeneteket közvetíthet, amire álmunkban sem gondolnánk.

Mivel leginkább a nők elégedetlenek magukkal, nagyobb önbizalomhiánnyal rendelkeznek és egyértelműen őket sújtja az üvegplafon jelenség, nekik készítettem el egy 22 oldalas e-Könyvet, aminek címe:

Hogyan befolyásolja az öltözködésed és megjelenésed az álláskeresés és a munkahelyi érvényesülés sikerét?

A könyv ingyenesen letölthető a diplomás nőknek szóló www.eva-karrier.hu oldalra történő regisztrációval.
Természetesen nem diszkriminálom a férfiakat. Letölthetnek ők is!

1 megjegyzés:

Krisztina írta...

Kedves Zsuzsa,

Én is megerősíthetem, hogy a külső megjelenésünk mennyire meghatározza az esélyünket álláskeresésnél. Pár évvel ezelőtt, mikor állást kerestem, 25 kg túlsúllyal rendelkeztem. Felvételi interjúkon érzetem egy bizonyos távolságtartást a HR vezetők részéről. 2 évvel ezelőtt leadtam ezt a bizonyos túlsúlyt, és a HR vezetők egészen más szemmel tekintettek rám, mint korábban. Persze már én is határozottabb és magabiztosabb lettem.