2011. március 27., vasárnap

Álláskeresők írták: a kísérő levélről

Olyan sorozatot kezdek, amiben az álláskeresők hozzám eljuttatott durva tapasztalatait osztom meg a blog olvasóival. Íme az első.
Az a tapasztalatom, a  kísérőleveleket manapság egyálalán nem olvassák el. Hogy honnan veszem?
Rengeteg helyre behívtak (heti 2-3). Sok olyan helyre is, amelyek jóval keveseb fizut gondoltak volna. (volt olyan hogy az interjú 15 percében ez kiderült, hogy mennyit kérek, és ekkor közölték hogy túlképzett vagyok. No comment...akkor minek hívtak be?)  A bérigényem a kísérőlevelem végén volt -de azt nem olvasta. 
Véleményem szerint a cégek a kísérőlevelet egyáltalán nem olvassák el! Konzultálva vezető pozícióban - gazdasági vezető, élelmiszer áruházláncál - lévő barátnőmmel is, ő is megerősített ebben, hogy ha új embert kíván felvenni, el sem kéri a kísérőlevelet. 7 évvel ezelőtt, amikor legutóbb kerestem munkát, még másképp volt. De most ez a helyzet. Sőt az egyik cég közölte, hogy a megnövekedett álláspályázók miatt (volt olyan, hogy ezer önéletrajzot kaptak), csak és kizárólag 1 db dokumentumot fogad el (tehát se kísérőlevél, se angolnyelvű, stb...).
Egyébként azóta találtam állást. De azért döbbenten tapasztaltam, hogy a marketing asszisztensi és a sales asszisztensi munkakörökben, csupán ugyanannyit hajlandóak fizetni, mint amikor legutóbb 7 évvel ezelőtt kerestem munkát...
 

1 megjegyzés:

Állást keresek írta...

"De azért döbbenten tapasztaltam, hogy a marketing asszisztensi és a sales asszisztensi munkakörökben, csupán ugyanannyit hajlandóak fizetni, mint amikor legutóbb 7 évvel ezelőtt kerestem munkát..."

Szerintem ez cégtől függ illetve attól, hogy ők mit értenek a megnevezett állás alatt, a teendőket! Ettől függetlenül én biztos vagyok benne, hogy ha valaki igazán jó valamelyik szakmában és a cég is ragaszkodik hozzá, mert ritka olyan munkaerőt találni, akkor nagy a valószínüsége, hogy a kezdeti fizetése megnövekedhet jóval!