2010. március 17., szerda

A cégek szemszögéből

Többnyire a munkavállalók szemszögéből vizsgálom a munkaerőpiacon fellépő problémákat, ám érdemes néha egy kicsit perspektívát váltani, és felismerni, hogy bizony a cégek is rengeteg időt és energiát fektetnek abba, hogy megszerezzék maguknak a felsőoktatásból kikerülő, kiváló kvalitással, és szakmai tudással rendelkező fiatalokat.
Ehhez egy új kommunikációs csatorna kiépítésére volt szükség, amely a személyes kapcsolattartáson, továbbá a gyakornoki programokon alapul. Ezáltal a munkáltató is megismeri az alkalmazni kívánt egyéneket, illetve a diákok is betekintést nyerhetnek az adott szervezet kultúrájába. Persze a siker nem jön magától.
A vállalatok előnyben részesítik – a szakmai gyakorlaton, nyelvvizsgán, és a kiváló számítástechnikai ismereteken túl – azokat a friss diplomásokat, akik rendelkeznek releváns munkatapasztalattal, és részt vettek tanulmányi versenyeken.
Amit a leendő munkavállalók hiányosságaként említenek az az idegen nyelv(ek) nem megfelelő ismerete, valamint az, hogy nem tudnak strukturálisan gondolkodni, rendszerben és folyamatában látni a dolgokat. Ám ha az összes kritériumnak eleget tesznek, akkor számos béren kívüli juttatásra, tréningeken és továbbképzéseken való részvételre számíthatnak, legalábbis az Audi Hungária Motor Kft.-nél biztosan, aki mellesleg elnyerte 2009-ben a közgazdász hallgatók által legnépszerűbb cégnek ítélt első helyet.

TOP 10 Vállalat 2009-ben a közgazdász hallgatók körében:

1. Audi Hungária Motor Kft.
2. MOL Csoport
3. OTP Csoport
4. Coca-Cola
5. Hilton
6. L'Oreal
7. Magyar Telekom Nyrt.
8. Minisztériumok
9. IKEA
10. Deloitte
(forrás: hrportal.hu)

Nincsenek megjegyzések: