Az egyik fontos megállapítás az volt, hogy a megkérdezettek mindössze15 százaléka gondolta azt, hogy a gazdasági válságból való kilábalásban a közösség szerepe fontos lenne. Pedig jól tudjuk, akinek barátai vannak, sokkal egészségesebbnek érzi magát, mint az, aki nem tartozik senkihez. Béres József elmondta a magyar társadalom nemcsak testileg, hanem lelkileg is beteg, ráadásul ez ellen nem tesznek semmit.
Én már évek óta ismerem ezt az arányt, és értetlenül állok előtte. Minden ügyfelemtől, aki egyéni tanácsadásra vagy karrier coachingra érkezik hozzám, megkérdezem:
- Hány barátja van?
- Mekkora a távolabbi ismerősök köre?
- Kik állnak legközelebb hozzá?
- Tagja-e valamilyen nagyobb – szervezett vagy spontán – közösségnek?
Az eredmények számomra – magánemberként és szakemberként is – döbbenetesek. Különösen a férfiaknak nincsenek közeli barátaik. Nagyobb közösségnek az ügyfeleim csupán 1-2 százaléka tagja.
Pedig ezek az emberek (több)diplomások, kvalifikált, városi értelmiségiek, akik vinni szeretnék valamire az életben.
De társak, barátok, közösség nélkül nem lehet. Nem véletlenül említettem egy korábbi blogbejegyzésemben (Networking, 2009.03.26.), hogy mennyire fontos lenne ápolni a barátságokat, ismeretségeket, például elhelyezkedés, álláskeresés miatt is.
Egy trénertársammal pont a napokban beszélgettünk arról, hogy az önismereti tréningek legrázósabb feladatai közé az érintéses, és a szemkontaktusos feladatok tartoznak.
Nem csaoda, ha sok ügyfelemet arra kell megtanítom karrier-tanácsadás alatt, hogyan kezdjen megszólítani vadidegen embereket, hogyan nyisson, és kezdjen barátkozni emberekkel.
A hatalmas egó, a kényelem, a félelem, a felmagasztosított individum így teremti meg a magányt, ami az élet minden területén súlyos károkat okoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése